"A főnix egy mitikus szent tűzmadár, mely eredetileg az egyiptomi mitológia teremtménye volt. (...) A főnix gyönyörű vörös-arany tollazatú hím madár, mely élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég. A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy mirhából készült tojásba, és eltemeti Héliopoliszban, a „nap városában”." (forrás: Wikipedia )

Valami ilyesmit kell most nekem is tennem. Na nem, nem gyújtom magamra a házat - többek örömére - de a hamvaimból kell újjászületnem... Az oka épp oly egyszerű, mint amilyen bonyolult is: Ő. Ő, aki úgy döntött csütörtökön, hogy nincs tovább értelme a kapcsolatunknak. Jó, jó, bevallom, nem 100%-osan "derült égből villámcsapás" volt, de nem így, és nem most, és egyáltalán... nem is vártam. Hogy is várhatná valaki a szakítást, ha szerelmes... Én persze az okokat firtattam, másnap kaptam is válaszokat, és igen, jogosak nagyrészt. Elszúrtam. Akkor mégis, mit nyavalygok itt? Ez a blog nem az önsajnálatról fog szólni. Ez a blog bizonyíték lesz. Bizonyítok magamnak, hogy ha akarok, bármire képes vagyok, és bizonyítok Neki, hogy méltó vagyok Hozzá, és ki tudja, talán egyszer még összefonódik az életünk...

Nem tudom, hogy Ő olvasni fogja-e ezt, netán hozzá is szól, de van itt valami neki, Ő érteni fogja, miért: