Főnix blog

Nickelback - Rockstar

I'm through with standing in line to clubs I'll never get in
It's like the bottom of the ninth and I'm never gonna win
This life hasn't turned out quite the way I want it to be

(Tell me watchya want)

I want a brand new house on an episode of Cribs
And a bathroom I can play baseball in
And a king size tub big enough for ten plus me

(Tell me watchya need)

I'll need a
Credit card that's got no limit
And a big black jet with a bedroom in it
Gonna join the mile high club at thirty-seven thousand feet

(Been there, done that)

I want a new tour bus full of old guitars
My star on Hollywood Boulevard
Somewhere between Cher and James Dean is fine for me

(So how you gonna do it)

I'm gonna trade this life for fortune and fame
I'd even cut my hair and change my name

'Cause we all just wanna be big rock stars
And live in hilltop houses driving fifteen cars
The girls come easy and the drugs come cheap
We'll all stay skinny as we just won't eat
And we'll
Hang out in the coolest bars
In the VIP with the movie stars
Every good gold digger's gonna wind up there
Every Playboy bunny with her bleach blond hair and well,
Hey hey I wanna be a rock star
Hey hey I wanna be a rock star

I wanna be great like Elvis without the tassels
Hire eight body guards that love to beat up assholes
Sign a couple autographs so I can eat my meals for free

(I'll have the quesadilla, haha)

I'm gonna dress my ass with the latest fashion
Get a front door key to the Playboy mansion
Gonna date a centerfold that loves to blow my money for me

(So how you gonna do it)

I'm gonna trade this life for fortune and fame
I'd even cut my hair and change my name

'Cause we all just wanna be big rock stars
And live in hilltop houses driving fifteen cars
The girls come easy and the drugs come cheap
We'll all stay skinny as we just won't eat
And we'll
Hang out in the coolest bars
In the VIP with the movie stars
Every good gold digger's gonna wind up there
Every Playboy bunny with her bleach blond hair
And we'll
Hide out in the private rooms
With the latest dictionary and today's who's who
They'll get you anything with that evil smile
Everybody's got a Drug dealer on speed dial, well
Hey hey I wanna be a rock star

I'm gonna sing those songs that offend the censors
Gonna pop my pills from a pez dispenser
Get washed-up singers writing all my songs
Lip sync em every night so I don't get 'em wrong

Well we all just wanna be big rock stars
And live in hilltop houses driving fifteen cars
The girls come easy and the drugs come cheap
We'll all stay skinny as we just won't eat
And we'll
Hang out in the coolest bars
In the VIP with the movie stars
Every good gold digger's gonna wind up there
Every playboy bunny with her bleach blond hair
And we'll
Hide out in the private rooms
With the latest dictionary and today's who's who
They'll get you anything with that evil smile
Everybody's got a drug dealer on speed dial, well
Hey hey I wanna be a rock star
Hey hey I wanna be a rock star

 

 

Ezt csütörtök délután találtam a neten; egy amerikai (természetesen félig magyar) humorista mondta. Egy barátomnak elküldtem, ő azt mondta kicsit szélsőséges, de van benne igazság. Szerintem is.

"Here’s the difference, to me, between boys and girls: boys fuck things up; girls are fucked up. That’s the difference. Boys just do damage to your house that you can measure in dollars, like a hurricane. Girls, like, leave scars in your psyche that you find later, like a genocide or an atrocity… That’s the difference between boys and girls. And it becomes the difference between men and women, really. A man will, like, steal your car or burn your house down or beat the shit out of you, but a woman will ruin your fuckin’ life. Do you see the difference? Like, a man will cut your arm off and throw it in a river, but he’ll leave you intact as a human being. He won’t fuck with who you are. Women are nonviolent, but they will shit inside of your heart."  - Louis C.K. (azaz Székely Lajos)

Amúgy már napok óta egy bizonyos szám kavarog a fejemben, szóval a mai ez lesz:

 

Sorozatunk befejezőrészéhez érkezett, és mint rendesen, itt most az előző epizód utózöngéit kéne summáznom, de ez jelen esetben kimarad, tekintve, hogy nincsenek ilyenek. Talán annyi, hogy néha, amikor valami gonoszságot mond az "asszonypajtás", közlöm vele, hogy beadom a válópert, és ettől kicsit elszomorodik, ami valljuk meg, jól esik a májamnak -olyannyira, hogy rögvest vissza is vonom minden esetben, és erre azonnal elmosolyodik, ami pedig a lelkemnek esik jól. Szóval következzen az évadzáró, ami annyiból nem illik ide, hogy valójában már nem ősszel történt, hanem a hideg magyar télben, és a címe legyen mondjuk:

emlékek

dátum: 2008. december 19.

helyszín: úton a felsőoktatási intézményből a villamos-megálló felé

Utolsó nap a vizsgaidőszak első hetéből, egyben az utolsó még a tavalyi évből. Kora reggel érkeztem az egyetemre, hogy bemutathassam az utolsó beadandóm dokumentációját. Még a délelőtt folyamán ezen szándékomat valóra is váltottam, és mehettem is volna vissza az albérletbe, de valahogy nem akaródzott. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem, úrrá lett rajtam a hurráoptimizmus, egyszerűen eufórikus hangulatban voltam, mert az alagút végén felsejlő fény határozottan erősödött, és közeledni látszott. Bent ültek az ismerősök az egyik gépteremben, hát csatlakoztam hozzájuk netezni, beszélgetni, anekdotázni. Repültek az órák, és időközben csatlakozott hozzánk egy leányzó is, akivel beszédbe elegyedtem. Ahogy eszmét cseréltünk a világ nagy dolgairól valami határozottan megmozdult bennem. Nem, nem a szerelem első látásra volt, egyszerűen csak megfogott, és próbáltam rájönni mi. Jobban megnéztem magamnak a lányt, és rájöttem: pont olyan magas, ugyanolyan hosszú barna haja van, éppen olyan huncutan mosolygó szempár nézett vissza rám -ezúttal zöld helyett kékben- és ugyanaz a dac volt benne, ami annak idején azt a bizonyos Őt még vonzóbbá tette számomra. Úgy alakult, hogy este hat felé egyszerre indultunk volna haza, ráadásul egy jó darabon egy irányba, hogy-hogynem felajánlottam, hogy akkor menjünk együtt. Egy kicsit szabadkozott, hogy nem járnék jól vele, mert nagyon lassan haladnánk a fájós lába miatt, de erősködtem, hogy akkoris... A szokásos öt perces út a villamosig azon az estén jó húsz perces lett, de egyáltalán nem bántam -sőt, ő se. Menet közben úgy éreztem magam, mint utoljára jó két és félévvel azelőtt, amikor Vele sétáltam a Tiszaparton, és Szeged belvárosában; én beszéltem, ő pedig hol nevetett, hol elkomolyodott, de végig valami gyermeki kíváncsisággal figyelt, és szinte itta a szavaim, bennem meg kavarogtak a gondolatok, hogy ezt nem szabad folytatnom, mert mi lesz ha majd beleszeretek, aztán ő is úgy összetöri a szívem... Ezt viszonylag gyorsan el is vetettem, hiszen ez a lány nem Ő, hogy a fenébe történhetne akkor ugyanaz velem. Egy pillanatra meg is nyugodtam, de aztán magamben elismételtem az utolsó mondatot, és belémhasított a gondolat egy másik aspestusából, hogy mi a fenét csinálok, hiszen EZ A LÁNY NEM Ő!!!! (a szerző itt egy pillanatra lehunyta a szemét, és egy nagyot sóhajtott). Lassan elérkeztünk a négyes-hatos megállójába, és már tudván, hogy a tavaszi félévben már nem leszek az egyetem hallgatója, sajnálkozva, hogy nem fogunk sűrűn találkozni annyit mondott, hogy igazán örül, hogy megismerhetett. Én is.

Tényleg nem találkoztunk azóta sokat, de ma (illetve tegnap) pont összefutottunk a suliban, én pont vizsga után voltam; öltöny, nyakkendő, meg minden, és rögtön megdícsért, hogy milyen csinos vagyok. Jól esnek az ilyenek az ember fiának, főleg hogy mindig látom a nők szemében, hogy őszíntén mondják-e, amit mondanak...

Az előző rész utóélete még 2-3 napig tartott, és azalatt azt vettem észre, hogy a lány mintha kicsit másképp nézne rám. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit láttam a szemében, elsőre a tisztelet jutott eszembe, vagy a megbecsülés, de egyik sem igazán az a szó, amit keresek, talán az angol respect áll hozzá közelebb. Persze aztán az is elmúlt, és a dolgok visszatértek a normál kerékvágásba...

Most akkor következzen a második epizód, melynek alcíme a sokat sejtető:

a majdnem vőlegény

dátum: 2008. november 24.

helyszín: körúti mozgóképszínház kávézója

Ennek a történetnek az előzménye visszanyúlik az előző századba, annak is a kilencvenes évei végére. Akkoriban adta a tv a Jack című filmet, és elhangzott benne egy párbeszéd, amiben is a tanárnéni megkérdezte a tízéves gyereketől, hogy hogyan képzelik el az életüket 28 évesen. Az egyik kislány azt válaszolta, hogy 28 évesen szeretne férjhez menni, mert a statisztikák szerint a korai házasságoknak válás a vége, és így, hogy ilyen idősen megy férjhez, kijátsza a statisztikákat. Ezen jót nevettünk másnap a gimiben a legjobb barátommal, és elhatároztuk, hogy ha 28 évesen nem lesz még férje, és nekem nem lesz feleségem, akkor megkérem a kezét. Az ezt követő évtizedben néha felemlegettük ezt, de alapvetően nem tulajdonítottunk nagyobb jelentősséget neki, mígnem eljött november huszonnegyedike, az ő 28. születésnapjának előestéje. Ő nap közben skype-on megkérdezte, hogy elmnnénk-e este moziba, választott helyet is, meg filmet is. Beleegyeztem, megtudakoltam, hogy jönne-e más is, vagy csak ketten leszünk? Neki mindegy. Megkérdeztem a közös ismerősöket, de ők vagy látták már, vagy nem értek rá, vagy csak szimplán nem érdekelte őket, szóval kettecskén maradtunk. Nem is baj, legalább a legszűkebb körben adhatom neki az ajándékát. Becsomagoltam, csináltam hozzá üdvözlőkártyát, amibe a következőt írtam: "...én mindig betartom az ígéretem, Boldog 28. Szülinapot!". A kártyára vágtam két rést, átfűztem rajta egy szalagot, és belefűztem a gyűrűt. A moziban találkoztunk, megvettük a jegyeket, meg a popcornt, de még volt idő a kezdésig, hát felköszöntöttem. Ő kinyitotta a csomagot, elolvasta a kártyát, majd már rakta is volna vissza a szatyorba, amikor észrevette a szalagon fityegő gyűrűt. Egy pillanatra elakadt a szava. Nézte a gyűrűt, a szemembe pillantott, majd kiszabadította a szalag fogságából. Azt mondta, még nem jön hozzám. Sugárzott a boldogság az arcáról, elmosolyodott. Talán még soha ezelőtt nem láttam ennyire őszinte örömöt az arcán. Tetszett neki a gyűrű. Azt mondta, az ilyenekhez jó ízlésem van. Elmosolyodtam, mondtam, hogy a gyűrűköz, és a nőkhöz... Vigyorgott, és eleresztett egy "hát igen"-t. Idegességemet levezetendő -mégiscsak az első lánykérésem volt- kimentem a mozi elé rágyújtani. Mire visszaértem a telefonját a füléhez szoríva boldogan újságolta anyukájának, hogy megkérték. Biztos vagyok benne, hogy ezt a születésnapját soha nem felejti el... Azóta is hordja a gyűrűt.

Ehhez a posthoz nem tudtam, milyen számot válasszak, aztán beugrott egy magától értetődő "klasszikus". Bár soha nem volt köztünk barátságnál több, erre a dalra ráfoghatjuk, hogy a "mi számunk":

 

Többen is reklamáltak, hogy miért nem írok már (tényleg!), szóval úgy döntöttem, hogy egy monstre trilógiában megosztom a nagyérdeművel az elmúlt őszem legfontosabb pillanatait. Na nem úgy legfontosabb, hogy teszem azt sikerült egy fontos zh-m, vagy nyertem a lottón, vagy eljutottam ide, meg oda, hanem amúgy blogolósan, érzelmileg jelentettek sokat. Egy szó, mint száz, mindenkinek Boldog Új Évet, és fogadjátok szeretettel az első epizódot, melynek alcíme:

"különös éjszaka volt, fények úsztak a dunán..."

dátum: 2008. szeptember 3.

helyszín: belvárosi kocsma Pesten, majd bérlemény Budán

Közeledett a nyár vége, hát összetrombitáltuk a nagy csapatot a szokásos szezonzáró kocsmázásra. Időt, pénzt és a töménykészletet nem kímélve fokoztuk a hangulatot -valljuk meg- sikerrel. Nehányunknál kissé túlzott sikerrel is -na nem sugárbanhányásig, de a szalonspiccig azért simán eljutottunk. Természetesen zárásig maradtunk, majd következett a búcsú, és a hazaút, ami azért nem volt olyan egyszerű... Történt ugyanis, hogy az egyik leány -mintegy szomjazva a közönség segítségére- nézett rám ártatlan, ámde nem kétségbeesett szemekkel, tudván, hogy ha már úgy is egy irányba megyünk, hazakísérésben részesítem (természetesen minden hátsó szándék nélkül). Kellőképpen hosszúra sikeredett villamos-busz-séta kombó után beléptünk a bérleménybe, látván még kissé bizonytalan mozgázát, úgy döntöttem inkább vigyázok rá, amíg ágyba nem bújik, nehogy valami baja essen. Nem esett. Lefeküdt, én odatérdeltem az ágya szélére, adtam két jóéjtpuszit az arcára... aztán egyet a homlokára... aztán egyet a nózijára... aztán egyet a szájára... ő pedig megcsókolt. Szépen lassan lecsukódtak a szemei, én pedig azon kaptam magam, hogy az ajkaink összeforrnak (ez jól hangzik, nem tudom honnan vettem:), és hosszan, érzékien csókolt, majd hirtelen elhúzta a fejét, és annyit mondott: "Jocó ezt nem szabad nekünk." "Miért is?" -kérdeztem én, majd a válaszra esélyt sem hagyva immár én kezdeményztem is a repetát. (Na jó, tulajdonképpen az elsőt is én provokáltam ki, de egyáltalán nem kötelező ledugni a nyelvét egy olyan ember torkán, akitől a szájára kap egy puszit... dehát ő akarta...). Amikor abbahagytam, már felém nyúlott a nyaka, félig kinyitotta tengerkék szemeit és mosolygott. Még beszélgettünk kicsit, láttam rajta, hogy nagyon fáradt, megkérdeztem, hogy maradjak-e éjszakára, ő csak vigyorgott tovább, mondta, hogy tényleg aludnia kell, mert holnap meló. Immáron nem jóéjtpuszival, hanem jóéjtcsókkal búcsúztam tőle, ő pedig azzal a széles mosollyal az arcán már aludt is szerintem, mire kiléptem az ajtaján. Én persze kőkeményen álló fa... kissé csalódottan, de azért mégis boldogan feküdtem le -a saját ágyamba, egyedül- és rögön elkezdett pörögni az agyam, hogy jól tettem-e, hogy otthagytam, meg úgy egyáltalán ezt az egészet... Aztán valahonnan mélyről előtört belőlem egy 15-16 éves, pattanásos, szemüveges, vékonyka, félénk kissrác, hatalmas örömujjongások közepette, aki annak idején bármit megadott volna ezért, így végül én is azzal a bizonyos széles mosollyal aludhattam el.

 

 

 

 

"I was only seventeen*
 When she looked at me that way,
 Seems like yesterday"

* a fifteen, vagy a sixteen jelen esetben helytállóbb lett volna, de nem én írtam a szám szövegét...

Immáron több, mint egy hónappal adós vagyok, szóval a július:

Előszöris EFOTT. Végre a szülővárosom rendezhette ezt a jeles eseményt, nem volt kérdéses, hogy ott a helyem. Meg kell, hogy mondjam fantasztikus hét volt. A koncertek fergetegesek voltak, első nap Bikinin és Republicon voltunk, és nem csalódtunk, sőt... Ahogy a Fényes utakont játszották teljesen libabőrös lettem. Még soha nem éreztem ilyet pusztán zenétől. Egyszerűen nincs rá jelző, milyen jó volt. Persze más programokon is részt vettünk, rögtön az első nap bejutottam a pókerbajnokság döntőjébe -a havernak csak a második napon sikerült ugyanez- hiába no, aki tud, az tud... A második nap Magna Cum Laude és Quimby koncerten voltunk, és egy jólirányzott mosollyal a kedves hosztesszhölgy felé elértem hogy soron kívül kapjak egy bűvös rikítózöld karszalagot, amire mindenféle jó dolgot csináltak nekünk/velünk. Kaptunk fényképes pólót, csináltak hennát, meg karikatúrát is -mondjuk ez utóbbin leginkább egy idült alkoholistára hajazok, de sebaj, legalább a karomra rajzolt oroszlán dögös volt :) Ezen a délutánon még egy nagyot szurkoltunk a Jäger-sátorban a "plázson" az U19-es fociválogattunknak, hozzáteszem sikeresen, hiszen legyőztük a spanyolokat, később meg sem álltunk az EB-bronzig. Éjjel még a Dévényi Tibi bácsi féle pontoslabdás dizsit is kipróbáltuk -szóval jól telt a nap. Harmadnap aztán jött a pókerbajnokság döntője, az előkelő 35. helyet szereztem meg. Na igen, elég kevés zsetonnal jutottam be, szóval a tisztes helytállás volt a cél, ezt pedig maradéktalanul sikerült megvalósítani. A kártyával el is ment a délután nagy része, este pedig következett, ami még nem volt: Korda Gyurira és Balázs Klárira csápoltunk a tömegben. Tök jó hangulatot csináltak, sőt be kell valljam, egészen élveztük -de erről egy szót sem senkinek! Az utolsó napon csak kora este mentem le a szigetre, mert kedvenc mostoha-másod-unokatestvérem diplomáját ünnepeltük némi pacallal és persze jó kis pálinkával... Aranyos volt a 7 éves kislánya; miután látta, hogy az anyját nem tudja meggyőzni, hogy ne menjen este mulatni, a kedvesénél próbálkozott, hogy legalább ő maradjon otthon, aki persze mondta neki, hogy nem lehet, mert ő fog anyura vigyázni. Erre a kicsilány válasza: "De ne megint olyan részegen hozd haza!" Hát igen, aki egyetemisták között nő fel... Szóval lejutottunk szombaton is, bár ez már leginkább olyan hajónücsörgős-doors emlékzenekarthallgatos-szolíd iszogatás lett csak, amúgy levezetésképp. Szóval nagy buli volt, azt hiszem évek múlva is boldogan fogok rá emlékezni. Szereztem új barátokat, összefutottam néhány rég nem látott ismerőssel, és persze leamortizáltam a tárcámat, de megérte.

Persze ezek után szükségem volt egy hétre, kipihenni az EFOTT-ot, hogy aztán a következő hétvégén ismét mulathassunk. Sikerült háromszor is megünnepelni a születésnapom - szombaton a nagymamikkal, vasárnap nagynénémékkel, hétfőn meg a barátokkal. Sok midenkinek eszébe jutottam, és felköszöntött, őszintén szólva ez nagyon jól esett. Az már kevésbé, hogy immáron 27 éves vagyok, de nyugtat a tudat, hogy olyan rossz csak nem lehet, mint amilyen az előző évem volt...

Eljött az augusztus, újabb hétvége, újabb buli. Ezúttal egy ismerős hívott egy egész hétvégés kerti partiba, olyan bográcsolós-sörözős-borozós-beszélgetősbe. Szép nagy baráti társaság gyűlt össze, akik garantálják a jó hagulatot. Itt sütötte el az egyik illető, hogy: "Az életünk két jól elkülönített részre bontható: aznapokra és másnapokra." Na ja. Ez a nyár eddig tényleg ilyen volt...

Hot Action Cop - Busted

Everybody knows trouble is easy to get
Burned out dealer to the teachers pet
For some fun there is always sex
Hiding in the corner like a shy t-rex
Mmmmmmmmmmmm..mmmmmmm

Around your home are the ways and means
Guns hiding under porno magazines
There's booze and thrills, cheap thrills and dreams
Murder is a game on a pc screen

Little baby lost to the world outside
Trying not to let anyone inside
Learning what you get from a TV set
And it makes you crazy
Hiding all the way on the bathroom shelf
Busted in the mirror by an image of yourself
Beautiful as this whole world can be, you just don't see it
And it makes me crazy, yeahhh..Aww

This chicks trying to pay for things
Swinging from a pole with a nipple ring..(yeah)
This dudes trying to ease the stain
Tying of his arm with a nylon string

Mirror mirror can you tell
If they are kneeling in confession or if they just fell
The mirror looks back and it knows damn well
It's really hard living when you're living with yourself

Little baby lost to the world outside
Trying not to let anyone inside
Only love you get is from a TV set
And it makes you crazy
Hiding all the way on a bathroom shelf
Busted in the mirror by an image of yourself
Talking in your head
Laying awake in bed in the twightlight screaming

And it makes me crazy
It drives me crazy yeah
It makes me crazy yeah
Awwwwww wahhh awww wahhhh

Everybody lost to the world outside
Trying to fill a hole that will grow till the day that you die
Never knew it would be this way
Living in a place that u never wanna face night and day
Never knew it would be this way
And it drives me crazy

Everybody lost to the world outside
Losing all control of the boat they drive
Only love you get is from a TV set
And it makes you crazy

Hiding all the way on the closet shelf
Busted in the mirror by an image of yourself
Talking in your head laying awake in your bed
And it makes me crazy

 

 

 

Vége. Nyertek a spanyolok. Ez határozottan jó hír, az viszont rossz, hogy most az olimpiáig nem lesz néznivaló. Furcsán is éreztük magunkat a lakótárssal hétfő este nyolc körül, hogy vajon mi is legyen az esti program. Hiába, hozzászokik az ember a jó focihoz, sőt már-már a kommentátorokat is családtagnak tekintettük... Persze el lehet ütni az így nyert időt, például találkozni a barátokkal, megejteni a rég esedékes sörözést...

Más. A múltkori gonosz, nagy, hárombetűs finn multi után bepróbálkoztam a még gonoszabb, még nagyobb (bár ez esetben csak kétbetűs) amerikai multinál. Ez a cég kevésbé tűnt PR szempontjából szervezettnek -bár náluk tudom a fejetlenség okát- így akár két-három hetet is várnom kell a válaszukra. Kellőképpen megizzasztottak az interjún, szóval remélem érdemes lesz kivárni ezt az időt. Ami meglepő volt, hogy hazafele úton beszélgettem egy másik jelölttel, és kiderült, hogy otthon pár száz méterre lakunk egymástól, sőt ugyanabba a gimibe jártunk. Mostanában mindenhol földijeimbe botlok - hiába, tényleg kicsi a világ...

Beadtam a jelentkezésem egy nagy céghez, programozói állásra. A gyorsreagálású hadtestük alig két órával később visszahívott, hogy mikor tudnék interjura menni, le is fixáltunk egy időpontot két nappal későbbre. Kicsit izgultam, nem is sikerült túl jól szerintem, másnap este küldték is az e-mailt, hogy sajnálattal értesítjük, blablabla... Pedig tényleg örültem volna, ha felvesznek, de sebaj, legközelebb tuti megkapom (persze másik cégnél). Vígasztaltak az ismerősök is, mondták, hogy egy interjú nem interjú, meg hogy őket is csak a második céghez vették fel.

Sok időm nem is volt bánkódni, mert eljött a focirajongók második legnagyobb örömünnepe: az EB. Rendkívül izgalmasnak ígérkezik ez a megmérettetés, mert számítasim szerint legalább öt csapat esélyes a végső győzelemre - ebből kifolyólag most nem is mertem fogadni, csak az egyes meccsekre. Jól is indultak a fogadásaim: az első két nap mind a négy meccsét eltaláltam, aztán a 3-4. nap négy mérkőzéséből csak egyet, így el is buktam az addigi nyereményem, aztán tegnap ismét kettőből kettő, szóval megint pluszban vagyok. Az a rossz, hogy mindig vizsgaidőszakra rakják az EB-t meg a VB-t - igaz ez az utolsó ilyen, köszönhetően a tegnapi sikeres vizsgámnak :)

Igaziból ide egy elég hosszú bejegyzés került volna az elmúlt két hétről, ami valami olyan pech-széria volt, ami a mesében sincs. Persze a végén már csak nevetni tudtam az egészen, egészen tegnap éjjel/ma hajnalig, amikor is valami olyan történt, amit soha nem tudtam volna még elképzelni sem... Addig nem akarok róla írni, amíg meg nem keres, és nem beszéltem vele, nagyon bízom benne, hogy megteszi...

Két éve...

A blogügyileg nem túl tevékeny április első három hete három kis szösszenetben.

Episode I: Az olajoshordó

A helyszín ismét a BS, csakúgy, mint egy hónappal korábban, az előadás most a STOMP (és a jegyért ezúttal fizettünk). Már nem mertem fentartások nélkül elmenni a fővárosi nagyufóba a márciusi koncert után, de be kell vallanom ezúttal kellemesen csalódtam. Valami fergetegeset hoztak össze a srácok. Egyszerűen eszméletlen volt, amit a hat fiú és a két lány produkált a színpadon. Minden elképzelhetővel - és néhány elképzelhetetlennel is - képesek voltak olyan zenét csinálni, hogy az valami csuda. Már értem miért fogy el az előadásaikra hetekkel, sőt hónapokkal előre az összes jegy. Olyan fergeteges hangulatot teremtettek néhány seprűvel, öngyújtóval, hordóval, wc-pumpával (közismertebb nevén fospuNpával), és még sok minden mással, hogy még napokig vigyorogtunk utána. Minden forintját megérte a jegy, és még szinte ki sem léptünk a nézőtérről, amikor már elhatároztuk, hogy jövőre is megnézzük őket. Mindenkinek csak ajánlani tudom, szavakkal leírhatatlan élmény volt. Egy kis ízelítő:



Episode II: Az agancsoskóla

Hogy-hogynem egyik szerda délután a törzshelyünkön kötöttünk ki, a szokásos baráti körrel. Ebben eddig semmi extra, előfordul néha... Ott volt a leányzó is az előző posztból. Még mindig szokványos eset. Aztán a sör narancslé mellé bevállaltunk némi töményet is (Jägermeistert, alias agancsoskólát). Alap esetben még ezzel sem lenne gond, csak ugye alkoholizáció előtt muszáj valamit enni, ami felszívja - na ez maradt el, nemúgy, mint a hatás... Tipikusan az az eset volt, ami a rajzfilmekben is gyakori visszatérő elem, hogy két kismanó ül az ember vállain, és osztják a tanácsokat; a gonosz kis ördög mindig valami huncutságon töri a fejét, a kisangyal meg próbál leállítani. A legnagyobb baj, hogy az angyal nem bírja a szeszt, már jóval előttem berúg, utána mélyen hallgat, és ilyenkor már csak az ördög hangja cseng a fülembe... Szóval nem igazán fogtam vissza magam, amiért a leányzó kicsit megorrolt rám - na olyan nagyon nem, de éreztem, hogy ezt később tisztáznom kell vele. Hát az persze elmaradt. Valahogy sosem sikerült kettesben maradnunk egy beszélgetés erejéig. Hál'istennek azóta úgy tűnik a feledés homályába merült részéről az az este.

Episode III: A világbajnoki döntő

2008. április 19. 14:58 (avagy 1458 ZULU) Még pontosan 3 perc és 11 másodperc van vissza a Magyarország - Ukrajna divízió I-es jégkorong világbajnoksági mérkőzésből. Minden ezelőtti meccsünket megnyertük ezelőtt Saporroban, az ukránok szintén versenyben voltak még az aranyért, szóval igazi vb-döntő lett ez a meccs. Lévén nincs Sport1-ünk, ami közvetített, idegesen frissítettem az internetes szöveges közvetítés oldalát. Kivert a víz, a pulzusom az egekben. Az állás 3:2 ide. Mindenki retteg, hogy előjön a tipikus "magyar-kórság", ami a fontos sporteseményekem már-már rendszeres. 15:02 A bíró leküldi az egyik legjobb játékosunk. Utolsó 1 perc emberhátrányban, és ekkor megtörténik a csoda: gólt lövünk; 4:2, innen már képtelenség elbukni. 15:05 VÉGE! Megvan a győzelem! Azt sem tudom hirtelen, hogy mit kezdjek magammal, legszívesebben ordítanék a boldogsától, hihetetlen eufória lesz úrrá rajtam, Magyarország 70 év után ismét a legjobbak között! Jövő áprilisban irány Svájc, reszkess Kanada, én ott leszek, ha fene fenét eszik is!

Szóval március 19. A névnapom. Nem ébredtem túl jókedvűen, és ezen az se segített, hogy délig csak anyunak jutottam eszébe. Aztán valamikor kora délután kaptam egy sms-t Tőle. Csak a szokásos köszöntő szövege volt, amit mindig elsüt, de jól esett, hogy gondolt rám. Ezután viszont hosszú néma órák következtek. Hát nem lendítettek a hangulatomon... Sebaj, gondoltam, legalább menjünk el kocsmázni egyet. Két ismerőst sikerült meggyőznöm, így bonyolult matematikai képletekkel kiszámítható, hogy hárman voltunk, ketten srácok, meg egy leányzó. Szerettem volna még a csaj évfolyamtársnőjét is körünkben tudni, így gyorsan elkértem a számát, és írtam neki egy sms-t. Ő meg válaszolt. Aztán megint írtam, és megint válaszolt, és megint, és megint, és megint... És hogy miről irogattunk el vagy egy ezrest fejenként? Hát igen... Amolyan verbális íncselkedés volt ami kicsit azért súrolta a etikusság határát - na nem volt benne semmi durva, csak előzménye volt egy néhány órás beszélgetés előző délután arról, hogy megromlott a kapcsolata. Na igen. Ugyanis nemcsak hogy van barátja, de még ismerem is a srácot, sőt, jóban is vagyok vele. Innentől kezdve pedig igen komoly erkölcsi dilemma a dolog. Az biztos, hogy semmi olyat nem tennék, ami után ne tudnék tiszta lelkiismerettel a srác szemébe nézni, de mégis akkor olyan jó érzés volt, hogy egy kicsit belemegy a játékba... Volt, aki mondta, hogy ne is törődjek a sráccal, de azt képtelen vagyok megtenni, még akkor is, ha tudom, hogy mindig kettőn áll a vásár. Persze azt sem tudom, hogy én tetszem-e a lánynak, vagy csak neki is jó volt kicsit játszadozni... Másnap reggel persze írtam egy puhatolózó bocsánatkérő sms-t, amire válaszolt is, hogy nem haragszik, és köszöni, hogy meghallgattam... Na mindegy. Nem fogom szétrombolni a kapcsolatukat -hozzáteszem, nem is biztos, hogy tudnám. Ha a leányzó úgy gondolja úgyis szakít a sráccal, aztán vagy lesz valami, vagy nem, de az tuti. Azóta nem sokat beszéltem vele, húsvétkor sms-ben meglocsoltam, aminek nagyon örült, kaptam is érte utólag csokit. Szóval ennyi. Most nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, ez már nem rajtam múlik... Kicsit úgy érzem magam, mint Julius Caesar, aki adott cirkuszt és kenyeret a népnek, hát most legalább van min csámcsognia a fél haveri körnek...

Kicsit furcsa, hogy már március közepe is elmúlt, valahogy nincs olyan tavaszias hangulatom. Csak úgy repülnek a napok, most látom, hogy már két hete nem is írtam - de ezt most pótolom. Szóval:

március 3. hétfő
Koncertre mentünk a lakótársammal. Nem is akármire! Chris Rea-t tekintettük meg nagy reményekkel. Kár volt. Ilyen gyatra koncerten még nem voltam. Jól gitározik a fickó, jól is énekel, de valahogy hangulatot nem tud csinálni. A haver már húsz perc után mondta, hogy ha nem tiszteletjeggyel mentünk volna, már kérné is vissza az árát, majd nem kicsit irónikusan megjegyezte, hogy vannak olyanok, akik ezért húszeret fizettek... Az előzenekarról jobb, ha nem is beszélek. Mindenféle énektől és változatosságtól mentes country-t nyomtak, de csak a C-kategóriás spagetti-western filmekbe valót. Annyi haszna volt, hogy így a főműsor kicsit jobbnak tűnt. Igaziból csak négy számát ismertem a lejátszottak közül, de abból is hármat messze az elvárható szint alatt adott elő. Az egyedüli jó a Looking For The Summer volt. Na az viszont tényleg ott volt a szeren. A számomra ismeretleneket szinte kivétel nélkül némi Pink Floyd-os beütésű gitárjátékkal indította, néha kis Ennio Morricone-s stílussal keverve, de sajnos gyorsan áttért az artikulálatlan bálnavonyítós hangra. Na mindegy. Legközelebb mondom apunak, hogy mondjuk Bryan Adams-re nyerjen jegyet. Őt még harmadszor is megnézném élőben.

március 8. szombat, nőnap
Hivatalosak voltunk egy volt osztálytárs szülinapjára. Irány hozzájuk, nyolckor kezdés. Hát annyiféle alkohol még nálunk sincs, amivel ők rendelkeztek :) Mondjuk volt is rá vendég elég. Az a mexikói chilis tekila koktél azért nagyot ütött... Bár lehet, hogy nem házipálinkával kellett volna leöblíteni... A tortázás, ajándékozás, beszélgetés (és persze alapozás) után elindultunk a sportcsarnokba. Hajdanán még nagyon fiatal koromban ott mindig nagy bulik voltak, bár én úgy emlékszem csak egyszer voltam akkor, mindenesetre egy ideje újra vannak "csari bulik". Fura volt durván egy évtized után újra ott bulizni, igazi időutazásnak tűnt. Ugyanaz a hely, ugyanaz a zene, ugyanazok az emberek - persze mindannyian öregebbek. Azért egész jól éreztük magunkat. A másnapi népszavazás ebből kifolyólag józanodási okokra hivatkozva ki is maradt.

március 15. szombat, nemzeti ünnep
Ismét egy szombat, ismét ünnepnap, ismét egy ismerős leányzó születésnapja. A lényeges különbség, hogy ezúttal Pesten. Aki épeszű, ilyenkor elhagyja a várost, vagy legalábbis nem mozdul ki otthonról, de semmiképp sem megy a belvárosba. Én is így tettem volna normál körülmények között, de ha menni kell, hát menni kell. Azért tájékozódtam előre, hogy melyik buszok, villamosok nem járnak, melyik hidak vannak lezárva, és ügyesen ki is találtam egy alternatív útvonalat, messze elkerülve a Blahát. Még az utazás idéjét is percre pontosan be tudtam lőni. Ügyesen elkerültem a balhékat, bár amikor a metróra felszálltam, és ott ült  hat skinhead, akkor sejteni véltem, hogy valójában nem is abban a kocsiban akartam utazni, de szerencsére nem volt semmi gáz, egészben odaértem a megbeszélt helyre, egy hangulatos kis kocsmába. Volt sok ismerős, és még több ismeretlen, de mindenekelőtt remek hangulat. Én nagyon jól éreztem magam, de szerintem ezzel a többiek is így voltak. Volt torta - persze megint Fekete-erdő, mint a múlt héten (grrrr!) -  beszélgetés, csocsó...

Röviden (?!) ennyi történt - mármint a szokásosakon kívűl. Azt viszont észrevettem, hogy elég sok időt töltök a barátaimmal, ami persze egyáltalán nem baj, főleg, hogy valamiért mostanában nagyon igénylem a társaságukat. Az, hogy konkrétan miért van ez, arra nem tudok válaszolni, de legalább jó velük lenni. Ami viszont furcsa, hogy a barátok közül pont a legfontosabbal nem jönnek mostanában össze a közös programok, valahogy mindig közbejön valami, vagy az ő lelkesedése fogy el, vagy az enyém, vagy mindkettőnké, de ha véletlen egyikőnké sem, akkor meg közbejön valami vis major eset - mondjuk egy lépcső. Persze nem hibáztatom őt semmiért, csak jó lenne kicsit több időt együtt tölteni, mint régen...

Most már ki merem jelenteni, hogy meggyógyultam. Végre nem köhögök végig egész éjszakákat, pedig nincs is annál jobb, mint amikor nagy nehezen fél négy körül sikerül álomba köhögnöm magam, majd egy óra múlva arra ébredek, hogy kiszakad a tüdőm... Szóval így telt az elmúlt két hét. Egy tüszös mandulagyulladással és egy torokgyulladással már máskor is simán elbántam, de most jött mellé még egy arcüreggyulladás is, amit már magában is nehezen viselek. Rájöttem, hogy a fent említett gyógyszer is azon kevesek egyike, ami hat (na és ez volt itt a reklám helye...) A betegségem indokán nem sokat jártam az egyetem környékén, de a törzshely megfelelő elixírnek tűnt. Főleg az új kedvenc játék, a logi-sztori, vagy ha úgy jobban tetszik krimi-barchoba. Sokan mondják, hogy a nevetés a legjobb orvosság, hát abból nem volt hiány. Azóta a brancsban az egymáshoz intézett első mondatok a "Helló, mi újság?"-ról a következőkre módosultak: "Vak? Van nála ejtőernyő? És ez lényeges a történet szempontjából?". Na ez most így elég hülyén hangozhat, a lényeg ennyi:
 Van egy mesélő, aki ismeri a történetet, és a többiek a nyomozók. A mesélő a játék elején elmondja az alaptörténetet, melynek rejtélyeit a nyomozók feladata felgöngyölíteni. A nyomozók eldöntendő kérdéseket tehetnek fel a mesélőnek a történettel kapcsolatban. A kapott válaszok segítségével kell fényt deríteniük a rejtélyes esetre.
Például: Egy ember a búzatábla közepe felé halad, bár tudja, hogy ha odaér meg fog halni. Miért megy mégis oda?

Az egész egy szál virággal kezdődött, amit a kedvenc lakótársnőm kapott. Nagyon örült neki, de azt hiszem, általában így van ez a nőknél, ha virágot kapnak... Mégis igaziból az döbbentett meg, amikor a háziállata "magáévá tette" azt az állkapcsai segítségével - na nem az, hogy ezt tette, hanem ahogy reagált rá a rózsa valódi címzettje. Akkor értettem meg igazán, hogy mennyire fontos neki, és milyen sokat számít  - gondolom nem is csak a virág, hanem inkább a gesztus. Mit mondjak, összeszorult nekem is a szívem, ahogy láttam őt kétségbeesetten nézni a széttépett szirmokat. Csak azzal tudom vígasztalni, hogy a virág amúgy is elhervadt volna, de akitől kapta, az örökre megmarad neki...

Éjjel meg buli volt. Egy egész jó buli. No igen, ha négy csajjal megyek mulatni, az már nem lehet olyat rossz - bár a négyből úgyis csak egy számított igazán... Remélem ő is maradéktalanul jól érezte magát, én pedig köszönöm neki a szép estét. Ezt pedig neki ajánlom:

Hát igen. Régen írtam, de a vizsgaidőszak az vizsgaidőszak. Ezúton jelentem be, hogy sikerült a pénteki vizsgám! Sőt! Nem is akárhogy, négyest kaptam! Mindenkinek köszönöm, aki szorított értem, sokan voltak hál'istennek, és nagyon sokat jelentett nekem. Hihetetlenül boldog voltam, szerintem sohasem örültem még így egy sikeres vizsgának. Azt hittem semmi sem ronthatja el az örömöm, dehát tévedtem... Majdnem fél napig tartott a jókedv, és egy olyan embernek sikerült megbántania, akitől ezt igazán nem vártam. Természetesen muszáj volt megünnepelni a vizsgaidőszak végét, már a hét eleje óta csalogattak bulizni, amit az eredménytől tettem függővé. Meglett, tehát nem volt mese. Olyan ez, mint a wc: ha menni kell, hát menni kell. Egy jó hangulatú kocsmázás alapozásként, majd irány a dizsi. Ott aztán rá kellett jönnöm, hogy csak alibi voltam. Nem igazán értettem (és értem), hogy minek hív el valaki engem mulatni, ha nem akarja, hogy ott legyek? Nem szeretek gyertyatartót játszani...

Most már végérvényesen elkezdődött (igaz, lassan két hete) a 2008. év, de máris történt egy 's más. Például új szót kellett felvennem a szótáramba: adenocarcinoma. Bár ne kéne! Apu zárójelentésén áll. A rák egyik fajtája. Ez a végleges eredmény. Most majd járhat chemoterápiára. Reméljük nem újul ki neki -vagy mit tudom én, hogy szokták ezt mondani. Az a legrosszabb, hogy innentől már nem rajtunk múlik -illetve csak minimálisan. Üzente nekem is a doki, hogy jó lenne, ha negyven éves korom előtt én is elmennék egy komolyabb kivizsgálásra, mert bár nem örökletes, de a hajlam az az. Na ja. Van, aki családi házat örököl, én meg rossz fogsort anyutól, és rákra való hajlamot aputól. Hurrá.

Más téma. Kuzin kiköltözött, a "két nőstény" meg be. Gazdagodott albérletünk egy darab bokára támadó vadászgörénnyel, no meg a gazdájával. Azt hiszem nem nagy titok, hogy a gazdinak jobban örülök... Innentől mehet a lélekápolgatás ezerrel, bár így a vizsgaidőszak derekán eléggé beszűkült a látásom; prímhatvány modulusu kongruenciákkal kelek, és szabad generátorrendszerekkel fekszem. Hát hiába, Lenin apánk is megmondta:"учиться, учиться, учиться!" vagyis tanulni, tanulni, tanulni! Az elhatározás meg is van, csak... Szóval baromi nehezen haladok, a vizsga a nyakamon, szorul a hurok. Fosok is kellőképpen. Amúgy észrevettem, hogy minnél többet készülök egy vizsgára, annál jobban izgulok. Nem tudom miért van így, de biztos van valami magyarázata. Azért még van mit megtanulni...

Elérkezett hát a 2008. esztendő. Ilyenkor mindenki meghányja-veti az elmúlt évet, fogadkozik olyan dolgokról, amiket már másnapra elfelejt, ez utóbbit én már évek óta nem teszem (megfogadtam egy szilveszterkor...). Azt szokták mondani, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az egész év. Szerencsére ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltam meg tavaly és tavalyelőtt -ebben bízom idén is. A 2006-os év egy ritka pocsék nappal indult, de csodálatos lett, 2007. pedig életem egyik legszebb napjával indult -ami kitartott még vagy hét és fél hónapon át- majd borzalmas négy és fél hónappal záródott. Ez a szilveszter úgy tűnik jó évet vetít elém. Pedig micsoda buli volt... Hát egy francokat. Ez átlagos buli volt a szarabb fajták közül. Hiányoztak a barátaim, akikkel az elmúlt hat-hét szilvesztert töltöttem, és még jobban a lány, akivel az előzőt... Az a néhány ismerős, aki most ott volt, leheltek belém némi buli-fílinget, amúgy semmiben sem különbözött volna egy sima hétfő esténél. Azzal szoktam nyugtatni magam, hogy ennél szarabb már nem lehet, pedig igen, de abba bele sem merek gondolni. Azért annyira vagyok babonás, hogy elhiggyem, hogy szép évem lesz. Mindenesetre őszíntén kívánok mindenkinek igazán Boldog Új Évet!

Idestova 10 napja nem írtam. Nem lustultam el, csak ideges voltam apu műtétje miatt. Jelentem ma (illetve már tegnap) felkaszabolták, a műtét sikeres volt, sőt, még a beteg is életben maradt. Olyannyira jól sikerült, hogy nem is rakták az intenzívre. Igaz ugyan, hogy nem nagyon volt magánál még délután sem, dehát ez várható is volt egy ilyen nagy beavatkozás után. Azért próbált válaszolgatni a kérdésekre. Elég szarul nézett ki, és ahogy mondta még annál is szarabbul érzi magát, de legalább túl van rajta... Most már csak pikk-pakk meg kell gyógyulnia.

Más téma. Az "angol lány". Hát sikerült kellőképpen megbántania engem. Nem az e-maillel, amit írt, és amire egyébként válaszoltam is, hanem azzal, amit utána tett. Szó nélkül törölt az msn kontaktjai közül. Ez kicsit erős volt azért. Pláne úgy, hogy nem győzi hangsúlyozni, mennyire tetszem neki, és hogy mennyire nyitott akármire... Nem tudom végül mi sül ki belőle, az biztos, hogy tegnap hazajött, az már nem, hogy találkozunk-e egyáltalán...

Amúgy meg zajlik az élet. Kuzin még idén elköltözik tőlünk. Hiányozni fog. Ellenben feltűnt egy potenciális utódjelölt a színen, őszintén szólva őt sem bánnám, ha újra együtt laknánk... Furcsa az élet. Most kívülről is végignézhetem azt, ami velem történt pár hónapja -bár a Mi kapcsolatunk sosem volt ennyire szenvedős- mindenesetre most én lettem a lelki támasz. Nem könnyű így, hogy még én sem tudtam túllépni a szakításon, de az biztos, hogy előnyben vagyok -ha más nem, hát időbelileg. Az biztos, hogy mindkettőnknek jól jön a másik válla...

Azt hiszem sikerült elérnem a klasszikus Harcosok klubja-féle mélypontot, ahonnan már nincs lejjebb. Tettem ezt úgy, hogy megbántottam valakit, aki nagyon nem érdemelte meg, és akit nagyon nem akartam bántani... Persze, hogy Őt. Szombaton írt egy e-mailt, hogy mit gondol rólam, és arról, amit tettem, én meg egy utolsó senkiházinak éreztem magam. Ilyen szarul még soha nem voltam. Azóta nem volt egy nyugodt percem sem. Hirtelen felindulásból válaszoltam neki, de az sem pont úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Vasárnap írtam egy sms-t, és már annak is örültem, hogy egyáltalán válaszra méltatott a tetű viselkedésem után. Most minden erőmmel azon leszek, hogy megkapaszkodjak a szalmaszálban, amit nyújtott, és bebizonyítsam, hogy én nem az az ember vagyok, aki megbántotta, hanem akit előtte is ismert. Amíg világ a világ Ő mindig is fontos lesz számomra, éppúgy a véleménye is rólam, és tartozok neki is és magamnak is annyival, hogy ne csalódhasson bennem.

Ez a hét is "csodálatosan" indult, rögtön egy kedves bkv ellenőrrel, aki megtalálta azt ez egyetlen napot egész évben, amikor nincs érvényes bérletem. Drága buszút volt, de legalább azt reméltem, hogy ezzel végetérnek a napi gondok. Hát nem. Mire beértem a suliba egy e-mail várt, amit egyszerűen nem tudok mire vélni, de ennek azért még utánajárok, részemről nem lefutott ügy... Mára végre felsejlett egy kis fény az alagút végén: apu hál'istennek nem rákos, a daganat jóindulatú, jövő héten meg is műtik. Ez viszont azt jelenti, hogy a karácsonyt nem velünk, hanem az intenzíven tölti. Nem is lesz így igazi az ünnep...



"Don't deny me
 This pain I'm going through
 Please forgive me
 If I need ya like I do
 Please believe me"

Tudom, hogy baromi régen írtam, de az utóbbi napokban nem nagyon vitt rá a lélek. Mire idáig eljutottam többnyire inkább hullafáradtan az ágyba borultam, és még így is a három nagy problémából csak egy oldódott meg. Azért a szenvedő szerkezet, mert a maradék kettőből egy egyáltalán nem rajatam múlik, a másik pedig csak részben. Na részletezem: amit sikerült lezárni, az a szakdolgozat témabejelentő leadása. Végre megvan miből írjuk (ketten csináljuk), hogy hogyan, na az még a jövő zenéje... Ami egyáltalán nem rajtam múlik, az apu szövettani vizsgálatának eredménye. Pontosabban eredménytelensége. Az már azt hiszem nem jó jel, ha az orvosok sem tudják, hogy mi a helyzet. Talán majd januárban... Addig is mi izgulunk, apu meg szenved. Na és persze itt van még a harmadik "ügy". Ez az, amit nem szabad elkiabálni, meg előre inni a medve bőrére, meg ilyesmi... Mondjuk úgy, hogy rajta vagyok, és legjobb tudásom szerint mindent megteszek a siker érdekében, de ez most elsősorban idő kérdése.

És akkor jöjjenek a szilárd tények. Egy jó kis megfázás már jelzi a közelgő vizsgaidőszakot, a szokásos torokbagombócos-gyomorgörcsös érzés sincs már messze... Ami viszont bizakodással tölt el, hogy röpke 13 és fél óra múlva megírom (remélhetőleg) az utolsó zh-ám az egyetemen. Hurrá. Ez is eljött végre. Esküszöm nem vártam még ennyire zárthelyit... Más. Hétvégén megkerestem Őt sms-ben. Próbáltam rábírni egy beszélgetésre msn-en. Ő nem tudta megígérni, lévén sok a dolga, így ez elmaradt. Aztán hétfő este kaptam egy bocsánatkérő üzenetet, hogy nem direkt kerül, de tényleg nincs semmi ideje. Elhiszem. Ismerem ennyire. Ugyanakkor tényleg jó lenne kicsit csetelni, úgy tudok Vele beszélni, ahogy senki mással, és különben is olyan régen hallottam felőle... Megígérte, hogy ha lesz egy kis ideje, akkor rám szánja. Hát lenne mit mondanom...



"My soul is painted like the wings of butterflies,
 Fairy tales of yesterday, will grow but never die,
 I can fly, my friends!"

Igen, gyönyörű napom volt, bár nagyon korán kezdődött -legalábbis magamhoz képest. Reggel megbeszélésem volt a leendő konzulensemmel, és sikerült kitalálni, hogy mi legyen a szakdolgozatom témája -mondjuk még mindíg nem végleges, de már közel jár hozzá. Végül is van még rá bő egy napom... Aztán délben jött a meglepetés: egy nagyon helyes ismerős leányzó felvett msn-en, és szóba elegyedtünk. Olyan jó volt beszélni vele, főleg bizonyos információk tudatában... Következett kora este egy (nagyon) kellemes masszázs -a részletek titkosítva 30 évre...-, egy őszinte beszélgetés a legjobb barátommal, végül a napot megkoronázandó ismét msn a helyes leányzóval... Tudom, hogy még korai beleélnem magam, de már csak néhány lépcsőfok -és 3 hét- választ el, hogy a fellegekben járhassak. Leagalább vannak bíztató jelek. Eszembejutott egy régi internetes írás a tökéletes napról egy férfi és egy nő számára. Valahogy úgy kezdődik a férfi része, hogy "jó reggelt orális szex, majd a wc-n az újság sportrovatának kiolvasása, benne nagy betűkkel, hogy nyert a csapatom, stb." Na azért nem pont így zajlott, de hosszú idő óta egy tényleg maradéktalanul boldog napom volt. Még mindíg nem bírok magammal, csak vigyorgok, mint a tejbetök. Nem is tudom hirtelen, milyen szám illene most a hangulatomhoz... Áááá, de megvan. Ez: