Péntek este. Ő bejelentkezik msn-re, de csak egy pillanatra, amíg megváltozatja a személyes üzenetét. A tartalmából arra következtetek hogy nekem szól. Vagy nekem is. Vagy lehet, hogy már megint olyan dolgok mögé beszélek be magyarázatot, amibe nem kéne... Egy újabb napnak lett vége nélküle.

Beszélgetésem egy vadidegen sráccal a Művész presszó mellékhelyiségében:
- Hogy tetszik a koncert?
- Nagyon jó, de a blues nem az a stílus, ami most a hangulatomhoz illik.
- Szerelmi bánat?
Erre már nem válaszoltam, csak kicsit könnybe lábadó szemekkel bólogattam...

Szóval túl vagyok életem első blues koncertjén, ami tényleg jó volt, de az időzítés tényleg nem... Na de előtte mi volt! Családi ebéd. Rettegtem, hogy nem fogom tudni tartani magam, de erőt vettem - meg egy nagy levegőt - és belevágtam. Úgy voltam vele, hogy a kicsit tágabb családnak még semmiképp se kell tudnia arról, hogy mi történt. Valahogy a szerencse mellém állt, csak egy olyan kérdést kaptam, hogy: "Hol hagytad a kislányt?", ráadásul az igazság pont jó válasz volt rá: "Náluk is családi ebéd van, nem tudott eljönni." és ezzel annyiba is hagyták, amit nem bántam. Próbáltam feloldódni a beszélgetéseben, ami sikerült is - hála legidősebb unokatstvéremnek, akivel elég hasonló a véleményünk a világról. Savanyú képpel, de azt hiszem jól viseltem - mondjuk a savanyú képnek még egy oka volt: a hasmenés, ami már napok óta gyötört. Ezt persze egy hajnalig tartó kocsmázás követett, ami az alkoholmennyiség ellenére is érdekes következtetésekkel zárult, például, hogy végletes vagyok. Ezt mondták nekem, hogy számomra minden vagy fekete, vagy fehér. Érdekes. Én nem így gondolom. Mindenesetre elgondolkodom rajta.

A vasárnap leginkább a (fizikai) regenerálódás jegyében telt. Közben persze végig cikáztak bennem a gondolatok, a miértek és hogyanok, na meg persze az a bizonyos mérhetetlen hiányérzet.

Hétfő. Tüzijáték és vihar. Menetrend szerinti augusztus 20-i program. Én meg lesben álltam a fényképezővel. Lett néhány művészi kép.

Kedd. Úton Pestre. Szemét Sony; mintha csak megérezte volna az mp3 lejátszó, hogy melyikek a sírós számok, és random playnél nyomta be őket sorban. Erős vagyok, tartom magam. Este hazaér kuzin, szar napja volt. Elmondtam neki mi történt, és már nyíltak is a sörösüvegek. Dumáltunk órákon át. Közben vége lett a Harmadik műszaknak a tv-ben. Régen mindig közvetlen utána hívtam Őt, mert tudtam, hogy nézi. Most egy sms-t írtam - remélve, hogy abból nem lehet baj. Nem tudtam, mire számítsak, féltem, hogy korai még. De jött válasz! Mi több! Érdeklődött az elmúlt hétvégém felől. Sokáig kerestem a megfelelő szavakat, amivel utalni tudok a lelki világomra. Nem értette (vagy nem akarta érteni - vagy csak nem volt biztos benne, hogy én hogy értem). Röviden (tényleg nagyon röviden), tényszerűen leírtam a történéseket, Ő jó éjt kívánt, majd én is szép álmokat kívántam.