Főnix blog

Kicsit furcsa, hogy már március közepe is elmúlt, valahogy nincs olyan tavaszias hangulatom. Csak úgy repülnek a napok, most látom, hogy már két hete nem is írtam - de ezt most pótolom. Szóval:

március 3. hétfő
Koncertre mentünk a lakótársammal. Nem is akármire! Chris Rea-t tekintettük meg nagy reményekkel. Kár volt. Ilyen gyatra koncerten még nem voltam. Jól gitározik a fickó, jól is énekel, de valahogy hangulatot nem tud csinálni. A haver már húsz perc után mondta, hogy ha nem tiszteletjeggyel mentünk volna, már kérné is vissza az árát, majd nem kicsit irónikusan megjegyezte, hogy vannak olyanok, akik ezért húszeret fizettek... Az előzenekarról jobb, ha nem is beszélek. Mindenféle énektől és változatosságtól mentes country-t nyomtak, de csak a C-kategóriás spagetti-western filmekbe valót. Annyi haszna volt, hogy így a főműsor kicsit jobbnak tűnt. Igaziból csak négy számát ismertem a lejátszottak közül, de abból is hármat messze az elvárható szint alatt adott elő. Az egyedüli jó a Looking For The Summer volt. Na az viszont tényleg ott volt a szeren. A számomra ismeretleneket szinte kivétel nélkül némi Pink Floyd-os beütésű gitárjátékkal indította, néha kis Ennio Morricone-s stílussal keverve, de sajnos gyorsan áttért az artikulálatlan bálnavonyítós hangra. Na mindegy. Legközelebb mondom apunak, hogy mondjuk Bryan Adams-re nyerjen jegyet. Őt még harmadszor is megnézném élőben.

március 8. szombat, nőnap
Hivatalosak voltunk egy volt osztálytárs szülinapjára. Irány hozzájuk, nyolckor kezdés. Hát annyiféle alkohol még nálunk sincs, amivel ők rendelkeztek :) Mondjuk volt is rá vendég elég. Az a mexikói chilis tekila koktél azért nagyot ütött... Bár lehet, hogy nem házipálinkával kellett volna leöblíteni... A tortázás, ajándékozás, beszélgetés (és persze alapozás) után elindultunk a sportcsarnokba. Hajdanán még nagyon fiatal koromban ott mindig nagy bulik voltak, bár én úgy emlékszem csak egyszer voltam akkor, mindenesetre egy ideje újra vannak "csari bulik". Fura volt durván egy évtized után újra ott bulizni, igazi időutazásnak tűnt. Ugyanaz a hely, ugyanaz a zene, ugyanazok az emberek - persze mindannyian öregebbek. Azért egész jól éreztük magunkat. A másnapi népszavazás ebből kifolyólag józanodási okokra hivatkozva ki is maradt.

március 15. szombat, nemzeti ünnep
Ismét egy szombat, ismét ünnepnap, ismét egy ismerős leányzó születésnapja. A lényeges különbség, hogy ezúttal Pesten. Aki épeszű, ilyenkor elhagyja a várost, vagy legalábbis nem mozdul ki otthonról, de semmiképp sem megy a belvárosba. Én is így tettem volna normál körülmények között, de ha menni kell, hát menni kell. Azért tájékozódtam előre, hogy melyik buszok, villamosok nem járnak, melyik hidak vannak lezárva, és ügyesen ki is találtam egy alternatív útvonalat, messze elkerülve a Blahát. Még az utazás idéjét is percre pontosan be tudtam lőni. Ügyesen elkerültem a balhékat, bár amikor a metróra felszálltam, és ott ült  hat skinhead, akkor sejteni véltem, hogy valójában nem is abban a kocsiban akartam utazni, de szerencsére nem volt semmi gáz, egészben odaértem a megbeszélt helyre, egy hangulatos kis kocsmába. Volt sok ismerős, és még több ismeretlen, de mindenekelőtt remek hangulat. Én nagyon jól éreztem magam, de szerintem ezzel a többiek is így voltak. Volt torta - persze megint Fekete-erdő, mint a múlt héten (grrrr!) -  beszélgetés, csocsó...

Röviden (?!) ennyi történt - mármint a szokásosakon kívűl. Azt viszont észrevettem, hogy elég sok időt töltök a barátaimmal, ami persze egyáltalán nem baj, főleg, hogy valamiért mostanában nagyon igénylem a társaságukat. Az, hogy konkrétan miért van ez, arra nem tudok válaszolni, de legalább jó velük lenni. Ami viszont furcsa, hogy a barátok közül pont a legfontosabbal nem jönnek mostanában össze a közös programok, valahogy mindig közbejön valami, vagy az ő lelkesedése fogy el, vagy az enyém, vagy mindkettőnké, de ha véletlen egyikőnké sem, akkor meg közbejön valami vis major eset - mondjuk egy lépcső. Persze nem hibáztatom őt semmiért, csak jó lenne kicsit több időt együtt tölteni, mint régen...