Főnix blog

Ma reggel egész korán (fél hét körül) felébredtem, anélkül, hogy okom lett volna ilyen korán kelni. Próbáltam visszaaludni, de nem ment, és nem csak a szomszéd szobában vadul billentyűzetet püfölő lakótársam miatt. Persze, hogy Ő miatta. Vele álmodtam, immáron harmadjára a szakítás óta. Álmomban feküdtem az ágyon, a hátamon, Ő felettem térdelt, és hajolt oda az arcomhoz, hogy megcsókoljon. Nekem kicsit félredöntve a fejem, és nyílik a szám, hogy visszacsókoljak... és abban a pillanatban felébredtem. Pont abban a testhelyzetben voltam, mint álmomban. Jó, hogy ezek után nem tudok visszaaludni... Tudtam, hogy Ő is korán kel, sőt a neten is fent lesz - veszi fel az óráit - hát bejelentkeztem, és most én kezdeményeztem beszélgetést Vele. Végülis nem tudtunk sokat dumálni - mert mint utóbb kiderült - elromlott a gépük. Közben meg gondolkodtam. Aztán utána is gondolkodtam. Igaziból nagyon sokat gondolkodtam. Itthon csak este 10 környékén jelentkeztem be, nem voltam benne biztos, hogy Ő még netezik. Pedig de. Vártam. Megszólított. És bár meg akartam várni a hétvége végét - hátha történik addig valami - nem bírtam tovább, és elmondtam Neki, hogy ez így nekem nem fog menni. Nem működik az, hogy Ő barátkozni akar, de a szerelmem nem kéri. Ez nálam most egységcsomagban jár. Vagy mindkettő, vagy egyik sem. Hihetelenül hiányozni fog, de egy darabig jobb, ha nem beszélünk. Talán a hiányom változtat a hozzáállásán, vagy az érzésein. Lehet, hogy ez a rosszabb megoldás, ezt előre nem tudhatom. Bármire képes lennék érte... Most akadt el a szavam, szóval jöhet a mai sírós klip...