Ezt a napot ellenségemnek sem kívánnám (na nem, mintha lennének ellenségeim - legalábbis nem tudok róla). Leginkább a bődületes fájdalomról szólt. Most először tudta elnyomni a fizikai fájdalom a lelkit - igaz nem az utóbbi csökkent, hanem az előbbi nőtt. Szóval ezt a gyomorgörcsös-hasmenéses napot túlélni nem volt semmi. Több volt a tiszta játékidőm a 80x120-as helyiségben, mint egy hosszabításos focimeccsen. Na jó nem cifrázom tovább... Azért jól esett volna egy sms, mint régen, hogy: "puszi a fájós hasadra..." - persze most nem tudhatta, hogy mi van velem, és ha tudta volna se hiszem, hogy ilyet írt volna... Pedig többet ért volna, mint bármilyen tabletta. Azon kevés időt, amit ma nem a wc-ben töltöttem olvasással ütöttem el, közben szólt a vh1 zenecsatorna a tv-ben. Kívánságműsor: egy lány azt a számot kérte, ami telefoncsöngésnek van beállítva, ha Ő hív. Kösz. Enélkül is eléggé hiányzott... Estére még a nyakam is megfájdult. A müncheni utat sem én nyertem a pénteki sorsoláson. Sőt. A Titanic is elsüllyedt. Újra. Nem bánom, hogy vége ennek a napnak.

Ma zúzós(abb) szám kell a lelkemnek.