Hétvégén odaadtuk apunak az 50. szülinapjára az ajándékát. Egy gyönyörű szép órát kapott. Nagyon örült neki. Ekkor még nem sejtettük, hogy mi lesz ezen a héten...

Végre kedden jó álmom volt Vele. Megint együtt voltunk. Széles mosollyal ébredtem, ezért gyorsan vissza is aludtam még egy órára, hátha folytatódik az álom. Valahogy nem akartam arra gondolni, hogy ez nem a valóság. Olyan jól esett. Kicsit feledtette az előző napot. Aztán magamhoz tértem, és megint csak azon járt az agyam, hogy vajon mi lehet apuval. Hétfőn ugyanis kórházban volt, vizsgálaton. A szövettan eredménye meg csak jövő hétre várható. Még legalább 100 baromi hosszú óra... Az ideg szétvet. Mindent megpróbálok, hogy eltereljem a gondolataim. Tegnap például kimentünk a magyar-görög focimeccsre. Baromi hideg volt. Egy órán át jól játszottunk, mégis kikaptunk, nem tudtuk visszaszerezni a világbajnoki címet. Ellenben híresek lettünk, íme a kép a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjáról: