Főnix blog

Szóval március 19. A névnapom. Nem ébredtem túl jókedvűen, és ezen az se segített, hogy délig csak anyunak jutottam eszébe. Aztán valamikor kora délután kaptam egy sms-t Tőle. Csak a szokásos köszöntő szövege volt, amit mindig elsüt, de jól esett, hogy gondolt rám. Ezután viszont hosszú néma órák következtek. Hát nem lendítettek a hangulatomon... Sebaj, gondoltam, legalább menjünk el kocsmázni egyet. Két ismerőst sikerült meggyőznöm, így bonyolult matematikai képletekkel kiszámítható, hogy hárman voltunk, ketten srácok, meg egy leányzó. Szerettem volna még a csaj évfolyamtársnőjét is körünkben tudni, így gyorsan elkértem a számát, és írtam neki egy sms-t. Ő meg válaszolt. Aztán megint írtam, és megint válaszolt, és megint, és megint, és megint... És hogy miről irogattunk el vagy egy ezrest fejenként? Hát igen... Amolyan verbális íncselkedés volt ami kicsit azért súrolta a etikusság határát - na nem volt benne semmi durva, csak előzménye volt egy néhány órás beszélgetés előző délután arról, hogy megromlott a kapcsolata. Na igen. Ugyanis nemcsak hogy van barátja, de még ismerem is a srácot, sőt, jóban is vagyok vele. Innentől kezdve pedig igen komoly erkölcsi dilemma a dolog. Az biztos, hogy semmi olyat nem tennék, ami után ne tudnék tiszta lelkiismerettel a srác szemébe nézni, de mégis akkor olyan jó érzés volt, hogy egy kicsit belemegy a játékba... Volt, aki mondta, hogy ne is törődjek a sráccal, de azt képtelen vagyok megtenni, még akkor is, ha tudom, hogy mindig kettőn áll a vásár. Persze azt sem tudom, hogy én tetszem-e a lánynak, vagy csak neki is jó volt kicsit játszadozni... Másnap reggel persze írtam egy puhatolózó bocsánatkérő sms-t, amire válaszolt is, hogy nem haragszik, és köszöni, hogy meghallgattam... Na mindegy. Nem fogom szétrombolni a kapcsolatukat -hozzáteszem, nem is biztos, hogy tudnám. Ha a leányzó úgy gondolja úgyis szakít a sráccal, aztán vagy lesz valami, vagy nem, de az tuti. Azóta nem sokat beszéltem vele, húsvétkor sms-ben meglocsoltam, aminek nagyon örült, kaptam is érte utólag csokit. Szóval ennyi. Most nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, ez már nem rajtam múlik... Kicsit úgy érzem magam, mint Julius Caesar, aki adott cirkuszt és kenyeret a népnek, hát most legalább van min csámcsognia a fél haveri körnek...