Főnix blog

Most hétfőn még a szokásosnál is több időt töltöttünk a törzshelyen - a Pizzériában - meg is fájdult  fejem a sok füsttől, viszont kivételesen egész sokan összejöttünk a társaságból. Kiderült, hogy mostanában gyakorlatilag mindanyjiunknak van kisebb-nagyobb magánéleti (értsd: párkapcsolati) gondja. Ez egy ilyen időszak lehet. Valami biztos van a levegőben... A menetrend szerinti csípős pizza (leöblítve ausztrál sörrel) után mindenki mondta a maga búját, bánatát, meg megnéztük egyik ismerős kambodzsai fényképeit (szép helyeken járt, egyszer én is el akarok jutni oda!!!). Okosabbak nem lettünk, úgyhogy kezembe vettem az irányítást, és írtam egy sms-t. Természetesen Neki. Csak annyit, hogy "Szia! Hogy vagy?". Ebből baj még nem lehet, legfeljebb leráz... Visszaírt, hogy még van egy kis dolga, de aztán msn-ezhetünk. Közben eljött a tíz óra, elindultunk haza, de a chat-elésről semmiképpen nem akartam lemaradni, szóval már útközben bejelentkeztem mobilról, és vártam Rá. Kisvártatva Ő is belépett. Elkezdtünk beszélgetni. (Elég mókás volt a magát versenypályán érző sofőr által vezetett "veres hetes"-en félkézzel mobilról msn-ezni, miközben a másik kezemmel a testi épségemért aggódva görcsösen markoltam a kapaszkodót...). Húsz perccel később már otthon ültem a gép előtt a fotelben, rendes billentyűzet előtt - ez kevésbé izgalmas, de határozottan hatékonyabb módja a chat-elésnek... Olyan jól esett beszélgetni Vele, bár még mindig nem megy minden téma zökkenőmentesen, de akkor is... Írt olyat is, ami ismét azt tudatosította bennem, hogy Rá van szükségem, bár biztos nem azért... Na jó mára ennyi.