Tegnap kiderült, hogy Ő is olvassa a blogom. Illetve tegnap olvasta először. Sőt! Hozzászólt. Egy rövidke mondatot csak, de úgy éreztem, hogy ezzel megtörte a hallgatást. Igaz, hogy nem közvetlen nekem írt, hanem a blogra, de nekem szólt. És csak én érthettem, hogy miért. Mindenesetre felhatalmazma érztem magam, hogy megszólíthassam. És így is lett. Végülis 3 órán át cseteltünk, mintegy folytatva az oknyomozást a szakítás sötét foltjai körül. Még mindig maradtak... Mondott nekem három "bűvös" szót, három tulajdonságot, amit hiányol belőlem. Pedig megvannak ám, csak felszínre kell hozni. Én ezt tudom, Ő nem. Mind olyan, amit nem lehet se megjátszani, se erőltetni. Ha akarom se. Viszont tudom, hogy rendelkezek ezekkel, már "csak" be kell ezt láttatnom vele. Feladta a leckét...
Hosszú út következett Pestre. Ugyanúgy 1 óra volt, mint máskor, de valahogy mégis sokkal hosszabbnak tűnt. Megbeszéltem egy haverral, hogy találkozunk este. Beültünk egy kávéra, dumáltunk, erre teljesen váratlanul megszólalt ez:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.